Az Egervölgyi Református Egyházmegye „Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután” címmel 2022. május 6-án hittanversenyt rendezett az új mezőkövesdi református templomban.
Iskolánk tanulói első alkalommal vettek részt ezen az eseményen. A vetélkedő témája a Példázatok voltak, amelyből a versenyzők lelkiismeretesen készültek. Kalina Fanni, Bonta Noémi és Bonta Lehel 5. osztályos tanulók először egyéni megmérettetésben mutathatták meg bibliaismereti tudásukat. Ezt követően csapatjáték következett, amelyben jókedvvel és örömmel vették a vidám akadályokat a gyerekek. Diákjaink a közel 50 tanuló között is nagyon jól teljesítettek, azonban mégsem ez volt az igazán lényeges. Együtt voltunk: lelkészek, hitoktatók, szülők és gyerekek, és tudtuk, és éreztük, hogy az Isten szeretetében voltunk jelen.
Izgatottan várjuk a következő témát, amiből készülhetünk! Jövőre ismét ott leszünk, lehet Veled??!
Belépés
a KRÉTA digitális naplóba és
az e-Ügyintézés elérése
iskolánk tanulói kapcsán (kattintson a KRÉTA ikonra!)
Az új KRÉTA rendszer címe: mnyaradiskola.e-kreta.hu
Segítség a tibolddaróci iskola KRÉTA rendszeréből
a mezőnyárádi iskola KRÉTA rendszerébe való átjelentkezéshez
a KRÉTA szülőknek applikáció használata esetén
- ide kattintson a tájékoztató letöltéséhez!
e-Ügyintézés elérése: ide kattintva, külön felületen elérhető
(FONTOS!
A KRÉTA azonosítóval rendelkező szülők a KRÉTA rendszerből tudnak belépniaz eÜgyintézésbe!)
Órarendek
2024/25-es tanév I. félév:
Pedagógusok e-mail címe ide kattintva elérhető.
Rendszergazda elérhetősége:
kissmilan40@gmail.com
(a tanuló nevét és osztályát mindenképpen
írják be az e-mail tárgyába!)
Videós segítség a Zoom videókonferencia
program telepítéséhez, használatához
ide kattintva tekinthető meg!
Videós segítség a KRÉTA
használatához tanulók részére:
-házi feladatok
-üzenetek
Iskolánk által összeállított tájékoztató,segédlet az e-Ügyintézés kapcsán
e-Ügyintézés mobiltelefon vagy tablet segítségével - videós útmutató
További útmutatók, videók, leírások
az e-Ügyintézéssel kapcsolatban
ide kattintva érhetők el