2023. május 19-én a harmadik osztályos tanulók osztálykiránduláson vettek részt. Úticélunk Bükkábrány volt. A szerény kis csapat reggel 9 órakor 2 személyautóval indult el..
Az első állomásunk a Jószerencse Háza volt. Interaktív kiállítás keretében ismerkedtünk a bányászat rejtelmeivel. A szabadtéri kiállításon található gépóriások lenyűgözték a gyerekeket.
Utunk következő állomása a Mezőnyárád határában lévő kis gazdasági udvar, állatsimogató volt. Csodálattal néztük a többféle állat együttélését, egymásiránti szeretetét.
Majd visszasétáltunk Bükkábrányba, ahol fagyiztunk egyet. Kirándulásunkat a Babos-kerti szabadidőparkban fejeztük be.
Nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük szépen Farkas Kiara édesanyjának a kirándulás sikeres megvalósításában nyújtott segítségét.
Galéria itt megtekinthető
Május 19-én, egy verőfényes pénteki napon reggel nyolc órakor indultunk el az iskolából az egész napos osztálykirándulásra.
Először a mezőkövesdi Kavicsos-tó melletti központi játszótéren töltöttek el a gyerekek önfeledt játékkal háromnegyed órát. Ezután a gyöngyösi Mátra Múzeumba érkeztünk meg, ahol az első programként az Orczy-kastélyban megtekintettük a vadász- és helytörténeti termek után az ásvány-, az ausztrál- és az ősmaradvány kiállításokat.
Fényképeink megtekintése
Bővebben: Tanulmányi kiránduláson az 5. osztályHeman Ottó: „Évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében!”
2023-ban a barkóscinege az év madara és a vénic-szil az év fája.
A madarak és fák napja a Föld napjának a testvérünnepe, amelynek célja, hogy különböző rendezvényekkel az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét elmélyítse. Ez a hagyomány több mint száz éves.
Tibolddaróc egy gyönyörű község a Bükkalja területén, a Kácsi –patak völgyében.
Az itt élő emberek óvják, védik környezetüket, hagyományaikat átadva gyermekeiket is környezetük szeretetére, védelmére nevelik.
Készült képeink itt tekinthetőek meg
Bővebben: Madarak és fák napja 20232023. május 15-én rendezték meg a „Kis iskolák atlétikai vármegyei döntőjét”.
Kis iskolának számít a 200 fő alatti létszámmal bíró iskola, így intézményünk is.
Ezen a napon is borús volt az ég és szemetelt az eső. Ennek ellenére elindultunk, hiszen bennünk van a daróci virtus!
Képalbum ide kattintva nyitható meg
Bővebben: A mai nappal véget értek az atlétikai vármegyei döntőkA Föld napja alkalmából vasgyűjtést szerveztünk iskolánkban. A diákok és a szülők is nagyon aktívak voltak, de a település lakossága is sok felajánlást tett. Ezúton is köszönjük mindenkinek a segítségét. A bevételt gyermeknapi programokra fordítjuk.
Idén negyedik alkalommal rendeztük meg iskolánkban a Fenntarthatósági témahetet április 24-28. között. A hét programjain hol játékosan, hol tudományosabban ismerkedhettek meg a gyermekek a téma jelentőségével.
Fényképek megtekintése weboldalunkon
Bővebben: Fenntarthatósági témahét
Belépés
a KRÉTA digitális naplóba és
az e-Ügyintézés elérése
iskolánk tanulói kapcsán (kattintson a KRÉTA ikonra!)
Az új KRÉTA rendszer címe: mnyaradiskola.e-kreta.hu
Segítség a tibolddaróci iskola KRÉTA rendszeréből
a mezőnyárádi iskola KRÉTA rendszerébe való átjelentkezéshez
a KRÉTA szülőknek applikáció használata esetén
- ide kattintson a tájékoztató letöltéséhez!
e-Ügyintézés elérése: ide kattintva, külön felületen elérhető
(FONTOS!
A KRÉTA azonosítóval rendelkező szülők a KRÉTA rendszerből tudnak belépniaz eÜgyintézésbe!)
Órarendek
2024/25-es tanév II. félév:
Pedagógusok e-mail címe ide kattintva elérhető.
Rendszergazda elérhetősége:
kissmilan40@gmail.com
(a tanuló nevét és osztályát mindenképpen
írják be az e-mail tárgyába!)
Videós segítség a Zoom videókonferencia
program telepítéséhez, használatához
ide kattintva tekinthető meg!
Videós segítség a KRÉTA
használatához tanulók részére:
-házi feladatok
-üzenetek
Iskolánk által összeállított tájékoztató,segédlet az e-Ügyintézés kapcsán
e-Ügyintézés mobiltelefon vagy tablet segítségével - videós útmutató
További útmutatók, videók, leírások
az e-Ügyintézéssel kapcsolatban
ide kattintva érhetők el