Iskolánk 6. osztályos tanulói a Lázár Ervin Program keretében 2023. 10. 17-én, egy napsütéses csütörtöki napon a Miskolci Nemzeti Színházban megnézték A helység kalapács című előadást. A fülbemászó zenékkel és tánccal előadott és számos humorral fűszerezett kétfelvonásos színdarab felejthetetlen élményt adott a résztvevő diákoknak és felnőtteknek egyaránt.

Fotók itt

Szeretettel hívjuk és várjuk az iskolai és egyben községi 1956. október 23-ai ünnepi megemlékezésünkre a kedves szülőket, hozzátartozókat.
Időpont: október 20. (péntek) 08:00
A tanulóknak a megjelenés ünneplőben kötelező.

Iskolánk már harmadik éve tagja a Szent István Rádió Szent Imre Iskolarádiós Hálózatának. Következő adásunk a Hangoló című műsorban október 22-én, vasárnap 16:05-től hallható. Szeretettel várunk minden hallgatót!

Idősek napja alkalmából az általános iskolás tanulók is szeretettel köszöntötték a település 65 év fölötti lakosait. Egy-egy kedves verssel, jelenettel és zenei produkciókkal léptek fel a gyermekek.
Hosszú, boldog, tartalmas életet kívánunk a Tibolddarócon élő időseknek!
A diákönkormányzat szervezésében őszi túrára indultunk a Tibolddaróctól 5 km-re található Kőhodályhoz. A kirándulással egy országos kezdeményezéshez is csatlakoztunk, a Világgyalogló (Hó)naphoz.
A túrán összesen 35 fő vett részt. Mindnyájunk nagy örömére négy aranyos kutyus is csatlakozott hozzánk. Kalandos utunk volt, kisebb-nagyobb eltévedésekkel. Néhányan még a Dobi-rétre is eljutottak. A Donát- szobornál és a Kőhodálynál tartottunk hosszabb pihenőt. A nagyobbak számháborúztak, a kisebbek kincseket keresték, az út során sok termést gyűjtöttek.
A kellemes őszi időben jól szórakoztunk. Egy szuper napot tölthettek együtt tanulók, szülők, nagyszülők, pedagógusok és házi kedvencek.

A diákönkormányzat szervezésében október 3-án került megrendezésre a népmesei vetélkedő 2-4. osztályos tanulók számára. A versenyen számok kihúzásával állítottuk párba a gyerekeket, akik a feladatokat együtt oldhatták meg.

A feladatok között szerepelt egy szókereső játék, egy rejtvény megfejtése, és egy 13+1 kérdéses TOTÓ kitöltése. Minden feladatot meghatározott időn belül kellett teljesíteniük a versenyzőknek. A gyerekek a vetélkedő során ügyesen együtt dolgoztak. A tanulók jól érezték magukat, tudásukat nem csak megmutathatták, hanem játékos formában gyarapíthatták is.

A vetélkedőn elért helyezések:

További képek

Bővebben: Népmesei vetélkedő 2023

„Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a gyámságot ránk ruházták.” (James Herriot) Katolikus és ökoiskolaként kiemelt feladatnak tekintjük a teremtetett világ védelmét, ezért is rendeztük meg már második alkalommal az állatvédelmi témahetet. Hiszünk az állatvédelem-pedagógiában. A jövő állatbarátai a mai osztálytermekben nőnek fel. Az állatvédelem-pedagógia a gyermekek számára a természettel és az állatokkal való kapcsolat mélyítését jelenti. Általuk megtanulhatjuk a fenntartható és empatikus életmód alapjait, melyekre a jövőnk épülhet. A témahetet már nagyon várták a gyerekek, hiszen az előző évi is nagyon jó hangulatban telt el, illetve az állatok nagyon közel állnak mindnyájunkhoz. A ráhangolódást azzal kezdtük, hogy kupakokból állatokat raktak ki a diákok az iskolaudvaron.

Galéria megtekintése

Bővebben: Állatvédelmi témahét 2023. 10. 02 - 10. 06.

Az aradi vértanúknak állítottak méltó emléket iskolánk 4. osztályos tanulói megható műsorukkal. Köszönjük Versics Marianna tanító néni felkészítő munkáját.

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!
Az iskola diákönkormányzata őszi túrát hirdet október 7-én (szombaton) a Kőhodályhoz. Csatlakoztunk egy országos kezdeményezéshez, a Világgyalogló (Hó)naphoz, melyet a DÖK túra keretében valósítunk meg.
Mint minden év szeptember utolsó csütörtökén, így 28-án most is csatlakoztunk az Európai Diáksport Napjához.
A megnyitó után zumbával melegítettünk be, majd következett a futás a környező utcákon.
A zene egész délután szólt, ez még jobban inspirált mindenkit a sportolásra.
Az óvodások és az alsós tanulók a tornateremben folytatták játékos feladatokkal, tréfás váltóversennyel.

46. oldal / 103

Digitális napló

20210816 kreta

Belépés
a KRÉTA digitális naplóba és

az e-Ügyintézés elérése

iskolánk tanulói kapcsán (kattintson a KRÉTA ikonra!)

Az új KRÉTA rendszer címe: mnyaradiskola.e-kreta.hu

Segítség a tibolddaróci iskola KRÉTA rendszeréből
a mezőnyárádi iskola KRÉTA rendszerébe való átjelentkezéshez
a KRÉTA szülőknek applikáció használata esetén
- ide kattintson a tájékoztató letöltéséhez!

 

20210816 eugyintezes

e-Ügyintézés elérése: ide kattintva, külön felületen elérhető
(FONTOS!
A KRÉTA azonosítóval rendelkező szülők a KRÉTA rendszerből tudnak belépniaz eÜgyintézésbe!)


Órarendek
2024/25-es tanév II. félév:

1.o.

2.o.

3.o.

4.o.

5.o.

6.o.

7.o.

8.o.


Pedagógusok e-mail címe ide kattintva elérhető.

Rendszergazda elérhetősége:
kissmilan40@gmail.com
(a tanuló nevét és osztályát mindenképpen
írják be az e-mail tárgyába!)

Videós segítség a Zoom videókonferencia
program telepítéséhez, használatához
ide kattintva tekinthető meg!

Videós segítség a KRÉTA
használatához tanulók részére:
-házi feladatok
-üzenetek

Iskolánk által összeállított tájékoztató,segédlet az e-Ügyintézés kapcsán

e-Ügyintézés mobiltelefon vagy tablet segítségével - videós útmutató



További útmutatók, videók, leírások
az e-Ügyintézéssel kapcsolatban
ide kattintva érhetők el

 

Iskolánk QR kódja

 qrkod TD

 

 

Bejelentkezés

Partnereink

egri fmgy1

hatartalanul logo

FTH jelveny

Erzsebet logo

google groups logo

magyar parasport napja

Allatvedelmitemahet

SziImreKatolikushalozat

okosuli logo 177x132

akkreditalt

e-dia.png

Iskolaújság

Go to top