- Részletek
-
-
Megjelent: 2024. október 24.
-
Találatok: 14
Aktív Közlekedés Hete
Az Aktív Iskola Program keretén belül idén első alkalommal rendeztük meg iskolánkban az Aktív Közlekedés Hetét október 14-18. között.
Arra biztattunk és kértünk mindenkit, hogy ezen a héten környezetkímélő módon, vagyis gyalog, kerékpárral, illetve a más településen élők tömegközlekedési eszközzel jöjjenek az iskolába, amivel nemcsak az egészségüknek és a családjuk pénztárcájának tesznek jót, hanem hozzájárulnak ahhoz is, hogy a Földünk minél tovább élhető bolygó lehessen. Kedden délután a helytörténeti szakkörösök biciklivel tették meg a Tibolddaróc - Tard közötti távot a bicikliúton keresztül. A napsütéses időjárás rendkívül kedvező volt a túrához, ahol jól érezték magukat. Pénteken délelőtt kalandos közlekedési pályát építettünk ki az iskola udvarára, ezért aki tudott, hozott magával kerékpárt, görkorcsolyát vagy rollert. A szünetekben, valamint technika és osztályfőnöki órákon használhatták a pályát a gyerekek. A játékos közlekedési helyzeteken túl a közlekedés szabályaival is megismerkedtek a tanulók és azokat gyakorolhatták.
Reméljük az akcióhéttel minél több gyermeknek és felnőttnek csináltunk kedvet ahhoz, hogy amikor csak teheti, környezetkímélő módon közlekedjen, és ez a hasznos és egészséges szokás mindennapi életük részévé váljon.